Reviews
Bestseller reviews
Reviews
BEWIT MAGIC
Ahogy a már a nevében is benne van, ez valóban egy varázslat. Gyűjtögetem a tapasztalatokat róla, de még most ezt az olajat parfümként használom, mert Isteni finom és kellemes illatot áraszt. Diffúzorba is kiváló. Olyan illat,hogy nem lehet szó nélkül hagyni, ahogy akik megérzik, azonnal rá is kérdeznek!
Customer verified by product purchase
Did you find this review helpful?
+ 3
BEWIT Love
Tudom magamról, hogy végtelen szeretet van bennem, amit ki is tudok mutatni (ebben Ők is megerősítettek, akik ismernek), valamint romantikus alkat vagyok. Persze nem árt erősíteni, a bennünk lévő érzelmeket. Amikor romantikus filmet nézek, ezt az olajat használom, sokkal jobban ki tudok kapcsolódni, ellazulni és feltölteni a lelkemet. Használom ezt az olajat akkor is, ha valamilyen lelki sérelem ér, könnyebben túl tudom tenni magam rajta, mert egyébként sajnos sokáig töprengek a rám mért negatív történések tekintetében. Csodálatos ez az olaj akkor is, ha kellemes, lágy zenét hallgatunk, meditálunk, kis időre kizárjuk a külvilágot az életünkből. Fontos picit magunkba tekinteni, tisztulni, átgondolni, mérlegelni. Egyedülállóknak, de főleg kapcsolatban élőknek is ajánlom, az egymásra hangolódás érdekében, szintén egy közös ellazulás kíséretében.
Customer verified by product purchase
Did you find this review helpful?
+ 3
BEWIT Zázvor
Tenhle olej je k nezaplacení. Doporučuji pro všechny, kteří se potřebují zahřát, nebo jsou zimomřiví, je výborný na masáž, prohřeje pokožku (pozor, je to silný olej, stačí malinko) a třeba v kombinaci s mandarinkou do difuzéru – skvělá kombinace. Nevím, zda je to jenom konkrétní lahvičkou, kterou mám, ale éterický olej je dosti řídký a tak rychle odkapává z kapátka, opatrně :)
Customer verified by product purchase
Did you find this review helpful?
+ 3
BEWIT BIO Tömjén esszenciavíz
Övsömörnél és pikkelysömörnél használtuk kiegészítő kezelésként lemosónak, meggyorsította a hólyagok gyógyulását, gyulladáscsökkentő, segíti a bőr regenerációt :)
Customer verified by product purchase
Did you find this review helpful?
+ 3
BIO RAW sušené meruňky
Sušené meruňky jsou můj oblíbený dárek pro rodinu a přátele. Většinou je znají z návštěv u nás, máme je v misce na stolku jako „zdravé zobání“ ?. Málokdy se stane, že jim někdo odolá, pochutnáváne si na nich všichni.
Customer verified by product purchase
Did you find this review helpful?
+ 3
BEWIT Hřebíček
Začal Advent, tak si pouštím v difuzéru pro náladu hřebíček s pomerančem a skořicí a vzpomínám na dětství, kdy jsme ve škole vyráběli dárky v podobě pomerančů zdobených zapichovaným hřebíčkem :) Mimo nostalgii nám to doma i hezky pročistí vzduch a působí preventivně na virózy.
Customer verified by product purchase
Did you find this review helpful?
+ 3
BEWIT Szívecske lemezdiffúzor
Került egy szívecske a fürdőszobába is és azt írhatom, hogy bár elég nagy, ennek ellenére mégis intenzíven érezni a rá cseppentett olajok illatát.
Customer verified by product purchase
Did you find this review helpful?
+ 3
BEWIT Merry Christmas
Vůně evokuje Vánoce. Je v ní cítit jako dominantní složka skořice, ale její aroma je jemné, syté, vůně v difuzéru a v místnosti dlouho drží. Podle nálady si k ní někdy přidávám ještě trošku jedličky nebo pomeranče.
Customer verified by product purchase
Did you find this review helpful?
+ 3
BEWIT Vörös narancs
Nagyon sokféleképpen használom a narancs olajat, de egyik legpraktikusabb számomra,ha a maszkba cseppentek 1 cseppet. Próbáltam menta féléket, de azokat túl erősnek éreztem. A narancs számomra friss, üde, stresszmentes, örömteli. Így könnyebb elviselni a maszkot magamon, ha huzamosabb ideig hordanom kell, a munkám, vagy bevásárlás során. Ajánlom kipróbálásra. Köszönöm!
Customer verified by product purchase
Did you find this review helpful?
+ 3
BEWIT Aroma diffúzor FOG, fehér
Stramm vastag minőségi műanyag, szép natúr fahatással. Kellemes szép színek. Hálószobában használjuk és valóban csendes a működése. A kikapcsoló csippanó hangjára fel sem ébredünk. Megbízható strapabíró diffúzor, nem bántam meg, hogy a Favoritom mellé egy ilyet választottam.
Customer verified by product purchase
Did you find this review helpful?
+ 3
BEWIT Bazalka pravá
Bazalka je pro mysl osvěžující a povzbuzující esenciální olej. Působí dobře při psychické únavě, je ale jemnější než olej rozmarýnový. Do difuzéru mám v oblibě kombinaci bazalka +limeta (nebo citron)+ máta (rolní je ve směsi jemnější).
Customer verified by product purchase
Did you find this review helpful?
+ 3
BEWIT Love
Karácsony éjszakáján az estéről diffúzórba maradt Merry Christmas és a Be Happy olajjal kevertem és egy nagyon finom illat kombót kaptam. Ezzel együtt pedig a Love olaj parfümként is kiválóan megállja a helyét. Én ahogy több olajat, mert szeretem, ebből is teszek a fürdővízbe. A bőrünk sokkal bársonyosabb és üdébb, ha enyhén olajos vízben áztatjuk a testünket és meghálálja a törődést. Köszönöm!
Customer verified by product purchase
Did you find this review helpful?
+ 3
BEWIT Levendula
Zsírosodásra hajlamos arcbőr esetében, hidratáló krémbe téve, nagyon jó hatással bír, csak ajánlani tudom. Ezzel együtt pedig, hálásan köszönöm a sok-sok jó tanácsot, tapasztalatot, amit erről az olajról itt olvashattam és amikre még eddig nem alkalmaztam!
Customer verified by product purchase
Did you find this review helpful?
+ 3
BEWIT MOON
Hordozó olajba téve, (nem csak amiatt, mert mintát kaptam, egyik ismerősömtől), olyan szinten csökkentette a barátnőm alhasi görcseit, hogy, ha nem tapasztaljuk a változást rajta azáltal, miszerint mellette vagyunk, akkor hihetetlen lett volna. Nagyon hálás volt érte, mint az ajándékba adott kerámia szívecskéért is, mert neki szintén került belőle a Karácsonyi csomagjába, ajándék olajjal megspékelve.
Customer verified by product purchase
Did you find this review helpful?
+ 3
BEWIT Lucfenyő
Egy fantasztikus illatú nyugtató, relaxáló és légzéskönnyítő illóolaj. Egy lucfenyő erdő friss illata és csendes zsongása és a mély tiszta levegő..... aki ezt az illatot megérzi önkéntelenül is vesz egy nagy levegőt. Használjuk légzéskönnyítőnek és nyugtatónak egyaránt. Párologtatva és a csuklóra cseppentve és onnan inhalálva is alkalmazzuk.
Customer verified by product purchase
Did you find this review helpful?
+ 3
BEWIT Esenciální voda z růže damašské
Velmi krásně voní!!! Používáme pro osvěžení pleti, hlavně po ránu, povzbudí a provoní. Opravdová vůně růže… moje oblíbená!
Customer verified by product purchase
Did you find this review helpful?
+ 3
BEWIT GOLD PS
A Gold PS illóolajat a Rózsafa olajjal együtt használom testápoló krémként és tusfürdőként megfelelő alapanyagok (illatmentes, állatkísérlet mentes termékekbe keverve) hozzáadásával rovarcsípés okozta bőrproblémák esetén. Tapasztalataim szerint csökkenti a csípés okozta viszketést, a gyulladást, és gyorsan összehúzza a sebeket.
Customer verified by product purchase
Did you find this review helpful?
+ 3
Levendula (Francia)
Az esti órákban használom a hálószobában, nyugodtabb alvást biztosít. Az arcomon lévő pattanásokra este ráteszek közvetlenül higitas nélkül és reggelre szépen lehúzódik mind!
Customer verified by product purchase
Did you find this review helpful?
+ 3
BEWIT Cedr himalajski
Słodko- drzewny zapach, po kilku chwilach wręcz balsamiczny. Doskonale komponuje się z bergamotką i szałwią.
Customer verified by product purchase
Did you find this review helpful?
+ 3
BEWIT Vanília jojobában
Ajándékba rendeltem, mert alapvetően számomra túl sok a szintetikus vanília illat. Azonban nagyon kellemesen csalódtam, mert a természetes vanília nagyon kellemes, nem gejj. Finom édes meleg illat, nyugtató hatású. Arcápolóba és parfümbe használom. Alvás előtt is nyugtatóan hat.
Customer verified by product purchase
Did you find this review helpful?
+ 3
BEWIT Learning
Hatékonyan segít home office munka során a koncentrációban. Olvasás/tanulás mellett is alkalmazom már. Munkaidőben rutin kört teszek a férjemnél is és ő is kap belőle délután. Mi inkább roll on formában bőrre kenve szeretjük használni.
Customer verified by product purchase
Did you find this review helpful?
+ 3
BEWIT MOON
Unokatestvérem ajánlotta az olajat a PMS tüneteire és a menstruációs görcsök enyhítésére. Roll-on üvegben viszem fel a fájó területre (50%-os hígításban, vagy 1 az 1-ben). Nagyon jól használható, és zsibbasztó hatása van, a görcsök enyhülnek, tökéletes kiegészítő terápia a gyógyszer mellé erős görcsök esetén. Sajnos egyelőre marad a gyógyszer is, de idővel remélem csökkenhet az adagom az olaj felhasználásával
Customer verified by product purchase
Did you find this review helpful?
+ 3
BEWIT BODYGUARD
Szegfűszeges illata megunhatatlan. A fertőzések ellen véd, ezért a mosható arcmaszkoknak egy pici tálba készítek utolsó öblítővizet 4–5 csepp Bodyguard olajjal. Ebben1–2 percig benne hagyom, majd átnyomkodom a maszkokat. Sokáig megmarad az illata.
Customer verified by product purchase
Did you find this review helpful?
+ 3
BEWIT Levendula
Háztartásomban az arcápolás egyik fontos kelléke, közvetlenül a pattanásaimra teszem, illetve a begyulladt sebekre szintén az arcomon. Reggelre tökéletesen leszaritja. Ezenkívül ARCKRÉMBE is beleteszek egy – egy cseppet, de szárító hatása miatt óvatosan kell vele bánni. Diffúzorban alap olaj, illatát mindenki szereti, nem mellesleg nyugalmat varázsol a térben! Ajánlom szeretettel :)
Customer verified by product purchase
Did you find this review helpful?
+ 3
BEWIT Esenciální voda z jalovce BIO
Vôňa tejto esenciálnej vody z jalovca možno nebude príjemná každému, ale po nanesení bude vaša pleť svieža a dokonale hydratovaná.
Customer verified by product purchase
Did you find this review helpful?
+ 3
BEWIT Lavender Deux
Korábban nem kedveltem a levendula olajat, de kíváncsiságból rendeltem a Bewittől. A köldökömbe szállt egy bogár és ahogy el akartam zavarni, megcsípett. Nagyon kellemetlen kemény duzzanat maradt utána, gondoltam most kipróbálom a levendula olajat. Naponta többször kellett bekennem, de pár nap alatt szépen lement a duzzanat, elmúlt a viszketés aztán elmúlt. Ami még hatalmas pozitívum, nem irritálta a bőröm, hígítás nélkül használtam. Köszönöm!
Customer verified by product purchase
Did you find this review helpful?
+ 3
BEWIT Serrata tömjén
Hatalmas csúnya mérges pattanás lett a párom arcán, bár sosem volt rajta még apró sem. Megszúrtam injekciós tűvel, de nem lett jobb, be volt gyulladva és kevés anyag jött ki belőle, mert még mélyen volt. Ekkor kentem be tömjénnel 2–3 óránként ismételve és szépen lement a gyulladás és kezdett zsugorodni. Naponta többször kentem és pár nap alatt nagyon szépen elmúlt. Köszönöm!
Customer verified by product purchase
Did you find this review helpful?
+ 3
BEWIT Citronella
Kissé élesebb fanyarabb kesernyésebb illata miatt inkább csak rovarriasztóként használom, szúnyogriasztó keverékhez adom. Jól kiegészíti az indiai citromfű+geránium mixet! Növeli a hatásfokot.
Customer verified by product purchase
Did you find this review helpful?
+ 3
BEWIT Atlaszcédrus
Eőször nagyon nem tetszett az illata, kicsit csódott is voltam. Eltelt egy kis idő mire használtam, azután ami erőt adott aig tudtam betelni az ilatával. A cédrus erőt jelent.Testileg lelkileg erőre kap az ember. Mentálisan rossz közérzetre hat.
Customer verified by product purchase
Did you find this review helpful?
+ 3
BEWIT Mirtusz
Èjszakára Alg-vel együtt, napközben parfümnek használom. Kiegyensúlyoz,megnyugtat, de nem nyom le annyira, mint a levendula. Kellemesen mentolos az illata,de nem tolakodó. Eukaliptuszos virágos felhanggal :)
Customer verified by product purchase
Did you find this review helpful?
+ 3
A gift for a gift
For each review you have the opportunity to receive a gift with your next order. To learn more about our programme, please continue below.
I'm interested in more100% pure and natural
All ingredients in the product are 100% pure and natural, non-synthetic.
CTEO® - Certified Therapeutic Essential Oils
There is no global standard for what composition essential oils should properly meet. Therefore, we have developed our own system of standards and protocols for monitoring, controlling and evaluating the quality of essential oils.
Own formulas and developments
We blend all essential oil blends at our headquarters in Ostrava, according to our own formulas, which are based on the most modern world studies as well as the millennia-old traditions of Eastern medicine.
We have the highest quality sources and suppliers
We always advocate and strive for a maximally respectful approach to the natural environment. That is to say, a gentle and as natural as possible way of growing, harvesting and processing plants. Free of herbicides, pesticides, insecticides, contaminants, chemical residues and genetic modification.
We honour the principles of AHINSA
It is a moral and religious principle of Hinduism, Buddhism and Jainism, which consists in respect of all living things.