100% pure și naturale
Toate ingredientele din produsele noastre sunt 100% pure și naturale, nesintetice.
Nem ismétlem a végtelen jótékony hatását,mert itt a termék mellett olvashatjuk. Egy szuper ötletet szeretnék pluszban megosztani, mert bizony a konyhában is elmaradhatatlan kellék. Alapból imádjuk az avokádó krémet, ezzel az olajjal fel tudjuk turbózni, Isteni finom és sokkal krémesebb állagot kapunk általa. Kedves barátnőmtől kaptam, hogy teszteljem. Maximálisan azt kaptam, amit vártam és végtelen hálás vagyok érte. (Mivel a kevesebb néha több, ezt ennél a krémnél is alkalmazzuk, mert igazán kevés kell az olajból, a mennyiséget pedig érezzük a krémen, hogy mikor elég, én pár cseppecskét használtam.)
Client cu achiziție verificată
V-a fost utilă această recenzie?
Ez az olaj kiválóan alkalmas agyunk megfelelő működésének megőrzésében, valamint ezáltal megelőzésképpen is használhatjuk. Anyukámat is felhozom példának, akinek bár hála Istennek tökéletesen működik minden, de nem árt ezt meg is tartani, megtámogatni, mivel 78. éves. Javítja(hatja) a memóriát, segít(het) megőrizni az erek rugalmasságát. Natúr joghurtba téve, de lehet akár gyümölcsös is, végtelen hasznos és finom táplálék a szervezetünk számára. Az ízületi fájdalmaknál pedig masszázshoz kiváló, kellően beszívódik a bőrbe és végtelen kellemes érzetet ad. Nem mellesleg fájdalomcsillapító hatással is rendelkezik.
Client cu achiziție verificată
V-a fost utilă această recenzie?
+ 7
Koupila jsem si olejíček Pačuli, ale přesto, že mi voní, nenašla jsem pro něj použití. Zkusila jsem tedy přidávat asi 10 kapiček Pačuli s „panákem“ octa do poslední máchací lázně místo aviváže. (až dosud jsem dávala ocet + citrusové oleje). Jsem nadšená, prádlo velmi decentně voní a vůně Pačuli se jemně rozvine až na těle.
Client cu achiziție verificată
V-a fost utilă această recenzie?
+ 21
Výborný esenciální olej pro zklidnění dětské psychiky, používáme doma v difuzéru hlavně večer před spaním ke „krocení divé zvěře“ :) Z tohoto důvodu jsem si tento olejíček pořizovala. Nakonec jsem si z něj vytvořila ale i naprosto úžasnou a nejlepší kombinaci na spaní pro sebe – směs mandarinky a levandule, uspí mě zcela spolehlivě a rychle. Mám ráda i směs mandarinka a bílý grep, také krásně zklidňuje a voní.
Mandarinkovou vůni mám moc ráda, tak ji přidávám i do kosmetických výrobků – např. domácí tekuté mýdlo (z kastilského mýdla) s přídavkem mandarinkového a citronového esenciálního oleje.
Client cu achiziție verificată
V-a fost utilă această recenzie?
+ 8
Kiváló bőrápoló olaj, minden bőrtípusra. Én elsősorban ajakápolásra használom és a kezem, lábam körömrészénél lévő bőr puhítására. Ezen felül jó szolgálatot tesz a hajunk védelme érdekében is, főleg, akiknél fejbőrprobléma is jelentkezik. Hordozó olajként is végtelen jó. Elsőként Ausztráliában találkoztam ezzel a csodálatos növénnyel, ott élő sógornőm mutatta meg nekem, amikor látogatóban, nyaralni voltunk náluk. Ezt az olajat manikűrös és pedikűrös barátnőmnek is ajánlottam, kezelések után, mert nagyon gazdaságos is egyben, igazán pici kell belőle és Ő masszázsként is tudja alkalmazni a vendégei lábának és kezének kezelése befejezésénél.
Client cu achiziție verificată
V-a fost utilă această recenzie?
Ezt a csodálatos olajat, egy bizonyos kor után, mindenkinek csak ajánlani tudom. Bár fiatal korban is előfordul, hogy bőrünk sajnos öregedésre hajlamos, ezért megelőzésre is kiváló. Nagyszerű választás problémás bőr esetében is, nem csak arcra, hanem az egész testemre használom. Erős antibakteriális és gyulladáscsökkentő hatása végett, akár kézkrémbe is keverhetünk belőle, mindennapos alkalmazásra. Könnyen felszívódik, nem hagy zsíros érzetet maga után, amit szintén nagyon fontosnak tartok. Véd a szabadgyökök által okozott károsodástól is, aminek nagy szerepe van a bőrünk öregedésének késleltetésében. Mint tudjuk, bizonyos kézfertőtlenítők, illetve sajnos a legtöbb, kézszárazságot is okoz, ezzel az olajjal ezt a problémát is ki tudjuk küszöbölni.
Client cu achiziție verificată
V-a fost utilă această recenzie?
Gyomorpanaszok esetén szoktuk alkalmazni és hasi fájdalmaknál. Ezen felül pedig végtelen jó hatással van hányinger ellen. Ha nem én vezetek, akkor nem tudtam hátul ülni, csak elöl, mert hányingerem volt, főleg, ha még olvastam is. Ennél a problémánál is nagymértékben a segítségünkre van.
Client cu achiziție verificată
V-a fost utilă această recenzie?
+ 5
Už třetí měsíc mi téměř denně dělá tento malý, vkusný difuzér společnost, a já si ho nemůžu vynachválit!
Client cu achiziție verificată
V-a fost utilă această recenzie?
A fehérjék nagyon nagy szerepet töltenek be a szervezetünk megfelelő működésének érdekében, ez a termék szintén elengedhetetlen számunkra, a mindennapjainkban! Szívből ajánlom mindenkinek!
Client cu achiziție verificată
V-a fost utilă această recenzie?
+ 3
Ha egy szuper ásványi anyag bombát szeretnél, antioxidánsokkal, akkor ez az egyik legjobb választásod! Csak ajánlani tudom!
Client cu achiziție verificată
V-a fost utilă această recenzie?
+ 5
Ez az olaj valami csoda, nagyon örülök neki, jó választás volt. Testápolásra is kiváló, nagyon selymes lett tőle a bőröm. Sokat segítettek a választásnál akik már korábban tesztelték és leírták a tapasztalataikat, köszönet nekik is érte! Újabb kedvenc olajjal bővült az itthoni készletem.
Client cu achiziție verificată
V-a fost utilă această recenzie?
Pro mě sváteční, velmi příjemná vůně, navozující pocit klidu a bezpečí.
Client cu achiziție verificată
V-a fost utilă această recenzie?
+ 2
A kókuszolaj után a leggyakrabban használt hordozóolajom. Gyorsan beszívódik, nincs utána olajos érzet, csak hidratált selymes bőr. Kapszulába is szívesen hígítok vele illókat belsőleges alkalmazáshoz. Mivel avasodásra hajlamosabb olajféle, így vele kevesebb adagot keverek be előre, vagy olyan keveréket készítek, amit rövid távon el is használunk. Gyakran nyúlok hozzá mikor csak gyorsan tenyérben hígítok illókat valami hirtelen egyszeri alkalmazáshoz. Szagtalan, így nem nyomja el az illók illatát. Szeretjük nagyon, mindig pótolom, ha kifogyunk belőle!
Client cu achiziție verificată
V-a fost utilă această recenzie?
Nagyon kedvelem a pikáns ízét! :-) Téli időszakban szívesen használom külsőleg és belsőleg egyaránt, melegítő, keringésfokozó hatása miatt. Ezzel töltöm meg a kapszulát a napi Body guard adagomhoz. Szívesen fogyasztom salátára, de magában is napi szinten. Izomláz-húzódás illóolajos masszírozásához mustármag olajat használok hordozóolajként téli esti időszakban elsőként nyúlok érte. Örülök, hogy beszavaztam a bázisolaj készletembe, nem gondoltam volna, hogy ennyire népszerű lesz! Tényleg nagyon finom ízletes, nem csípős! :-)
Client cu achiziție verificată
V-a fost utilă această recenzie?
3.izomgörcs estén
Client cu achiziție verificată
V-a fost utilă această recenzie?
Test masszázshoz vásároltam, valamint kiváló ÉTELÍZESÍTŐ!
Client cu achiziție verificată
V-a fost utilă această recenzie?
Teában ès olajban is hihetetlenül nyugtató. Nyomott, de feszült állapotban az olajat párologtatva valamint teába elkèszítve megiszom egy erős kávè társaságában ès teljes helyre tesz. A citromfű kiüti a feszültsèget, a kávè kellően felpörget.
Client cu achiziție verificată
V-a fost utilă această recenzie?
Sziasztok! Tudom hogy nagy változásokat élünk a mindennapjainkban, viszont tudom hogy sokat köszönhetek e csodás olajnak. Gyermekemen is „tesztelem“ az olajakat. Egyre jobban nyílik,kimondja az eddig el nem mondott problémáit. Teszem diffúzorba , ezenkívül kevertem össze üvegbe ,amibe még került Yes, Memory és Body is, amiből a csuklójára tesz ő is. Köszönöm!
Client cu achiziție verificată
V-a fost utilă această recenzie?
Úžasný prawtein, úplně nabíjí energií navíc je velmi chutný, takže přímo svádí k tomu, sníst víc než 1 lžičku. ?. Pochlubila jsem se jeho silou kamarádce, dala jsem ji i ochutnat. Spěchala pak dimů, chtěla mýt okna… Večer přišla znovu i s manželem, říkala mi, co všechno udělala, umyla a uklidila. Její manžel se smál a ptal se mě, co jsem jí to dala. Prý byla celé odpoledne jako „motorová myš“, k nezastavení… Taky to tak po tomto prawteinu mívám☺️.
Client cu achiziție verificată
V-a fost utilă această recenzie?
+ 16
Mám pokožku, která se hůř opaluje a dřív jsem si proto kupovala různé opalovací krémy. Poslední 2 roky používám pouze pár kapek mrkvového oleje v trošce šípkového oleje. Aplikuji si ho takto v létě na obličej a dekolt každý den místo pleťového krému, případně i na tělo místo opalovacího krému. Ani jednou jsem se za tu dobu nespálila a navíc je má pokožka příjemně, zdravě zbarvená.
Client cu achiziție verificată
V-a fost utilă această recenzie?
Sušené meruňky jsou můj oblíbený dárek pro rodinu a přátele. Většinou je znají z návštěv u nás, máme je v misce na stolku jako „zdravé zobání“ ?. Málokdy se stane, že jim někdo odolá, pochutnáváne si na nich všichni.
Client cu achiziție verificată
V-a fost utilă această recenzie?
+ 3
Když jsem si poprvé objednala tento produkt, těšila jsem se, jak si budu dělat zdravý kakaový nápoj. Nevěděla jsem ale jak, tak jsem si dala do hrníčku 1 lžičku kakaových slupek, zálila jsem je horkou vodou a čekala jsem, jak si pochutnám. Ale ouha, nápoj byl dost nechutný. Teprve, když jsem si začala dávat na hrníček vody 3–4 lžičky, úplně jsem mu propadla. Vařím si ho k snídani skoro každý den a moc mi chutná. A nejen mně, vnoučatům z něho vařím kakao s mlékem a sladím ho sušenou třtinovou šťávou. A děti pokaždé žádají: babi, ale chceme to tvoje kakao, ne granko???
Client cu achiziție verificată
V-a fost utilă această recenzie?
+ 16
Červený pomeranč je nejoblíbenější olejíček našich vnoučat. Už když jsem jim nabízela, aby si vybraly, který se jim nejvíc líbí, věděla jsem, že si vyberou právě červený pomeranč ?. Každý večer, když u nás jsou, jim ho dávám do difuséru. Někdy loudí, abych jim přidala i kapičku do vody ve vaně. Bývají někdy večer rozjívené, ale krásná pomerančová vůně je zklidní. Vnučka začíná být parádnice a líbí se jí, když se může červeným pomerančem „navonět“ i přes den. ?
Client cu achiziție verificată
V-a fost utilă această recenzie?
természetes alapú deo krémhez kevertem, de próbáltam hordozó olajjal is. valóban csökkenti az izzadást. elég domináns illat benne a citrom, sajnos az én bőröm kellemetlenül lecsapja ki a citrusos illatokat( parfümöknél), ha valaki hasonló bőrtípussal rendelkezik lehet, hogy nem ez az olaj lesz az ideális.
Client cu achiziție verificată
V-a fost utilă această recenzie?
+ 8
tökéletesen megalkotott illatkompozíció. egyensúlyban van benne minden.picit fanyar,picit édes még is légies. az öt elem közül, őt használom a legkevesebbet. nem tudok vele azonosulni, valószínűleg még nem találtam meg azt a energetikai pillanatot amikor rá van szükségem, de kitartóan keresem. érte érte nyúlok és keresem, hol tud Földanyához kapcsolni :)
Client cu achiziție verificată
V-a fost utilă această recenzie?
egyenlőre csak mintám van belőle, de a se veled se nélküled olajom. Időnként kéz beveszem beleszimatolok és feloldódom bennem, hazaérkezem az otthon melege, máskor megüt taszít az illat, de még sem tudom akkor is csak szaglászom és próbálom megérteni, ma miért nem szeret a tűz :D
Client cu achiziție verificată
V-a fost utilă această recenzie?
ha nagyon éles a nap, ha azt érzem összecsapnak a fejem felett a hullámok érte nyúlok,már néhány csepp is segít, hogy felüljek a hullámok tetejére :)
Client cu achiziție verificată
V-a fost utilă această recenzie?
Víz elemű nap hozott negatív érzelmi hullámot, mielőtt szétmosott volna a nap a diffúzorba csöppentettem fém olajat. Mintha elvágták volna a negatív energiákat, pillanatok alatt került helyre minden. Kesernyés illata kitisztította az elmémet és segített átfordítani az energia áramlást. kell, hogy barmikor kéznél legyen :)
Client cu achiziție verificată
V-a fost utilă această recenzie?
kiváló illata mellett friss tapasztalatként 10 perc alatt szüntette meg a fejfájásomat :D
Client cu achiziție verificată
V-a fost utilă această recenzie?
kedves katona vendégem próbálta ki először. Vérkép folyamatos gyulladásokat mutatott, de nem találtak nála semmit. Egy üveg elfogyasztása után a vérkép normalizálódott és az állóképessége is javult. Övsömör lényegesen lerövidítette a gyógyulási időt. nem mellesleg nagyon finom!
Client cu achiziție verificată
V-a fost utilă această recenzie?
+ 18
Pentru fiecare recenzie puteți primi un cadou la următoarea comandă. Pentru a afla mai multe despre programul nostru, vă invităm să continuați.
Mă intereseazăToate ingredientele din produsele noastre sunt 100% pure și naturale, nesintetice.
Întotdeauna implementăm și susținem o abordare cât mai respectuoasă față de mediul natural. Aceasta se transpune în cel mai delicat și mai natural mod de cultivare, recoltare și prelucrare a plantelor. Fără erbicide, pesticide, insecticide, contaminanți, reziduuri chimice și modificări genetice.
Este un principiu moral și religios al hinduismului, budismului și jainismului, care constă în respectul față de tot ce este viu.
Toate amestecurile de uleiuri esențiale sunt realizate la centrala din Ostrava, conform unor rețete proprii. Acestea se bazează atât pe cele mai moderne studii mondiale, cât și pe tradițiile milenare ale medicinei orientale.